Csütörtökön megjártuk Szegedet, nem kaptunk túl sok biztató eredményt: újabb baktérium tenyészett ki, újabb 10 napos kezelés, aztán 5 nap szünet után kontroll, aztán megint 2 hét várakozás... áhhhh! Bár már nem ez volt az első alkalmunk az ambulancián, mégis mindig meglepődve tapasztalom, hogy mennyien küzdenek egy kisdedért!! :(

Tavaly jelentkeztem kiegészítő egyetemi (levelező) képzésre, bízva abban, hogy hipp-hopp jön a baba, aztán (mivel rengeteg a munkahelyemen az adminisztráció, így tisztában voltam azzal, hogy munka+tanulás egyszerre nem megy) vígan elvégzem a babavárás időszaka alatt az 1. évet, a 2.-at meg amikor a baba mellett az idő engedné. Hol tartok most? Baba sehol, munkám halmozódik, szabadság nuku...

Valami elkezdődött...

A nőgyógyász jó fej volt, próbált egy kis lelket önteni belénk és biztatni, hogy nincs szükség a világvége hangulatra. Pedig én úgy éreztem, hogy mindennek vége, semmi értelme az életünknek. Aztán persze az idő egy kicsit enyhített a fájdalmon, de el nem mulasztotta. 

A nőgyógyász adott beutalót andrológiára, így Szegeden kötöttünk ki. Első alkalommal mintavétel, vérvétel volt a páromnak, 2 hét múlva mehettünk az eredményért. Gyulladást találtak az "anyagban", így 14 napos kezelés után újabb mintaadás történt és UH vizsgálat, ahol semmi szervi eltérés nem tapasztaltak. Ismét 2 hetet várnunk kellett (1,5 óra múlva már van eredmény, igazán nem értem miért kell ennyi időnek eltelni?!), így holnap megyünk az újabb eredményért. Remélem javultak az értékek!

Meddőség

Mint, ahogy már írtam is, én PCOS vagyok. Decemberben voltam rákszűrésen, amikor is a dokinak megemlítettem, hogy az én problémám kezelve van, nem védekezünk és még nem sikerült teherbe esni. Segítőkész volt, abban maradtunk, hogy negatív citológiai lelet után a férjem kivizsgálásával kezdené a történetet, mert az gazdaságosabb és viszonylag rövid időn belül megvan. Aztán nem sokáig jutottunk... A párom nem hadakozott ellene, szó nélkül alávetette magát a vizsgálatnak. Egyikőnkben sem merült fel az a gondolat, hogy bármi probléma lehet az ő részéről. A minta leadása után kb. 1,5 órával megkaptuk az eredményt a dokinőtől, a mai egészségügyi ellátásokhoz híven a folyosón a kezünkbe nyomták, egy félvállról odadobott kérdéssel együtt, hogy "Akkor most mihez kezdenek?". Hirtelen azt sem tudtuk mire kíváncsi és miért kérdezi. A kíváncsi tekintetek elől arrébb állva vetettünk pillantást a papírra, amelyen ez állt nagybetűkkel: "FÉRFI MEDDŐSÉG"! Hát, aki ezt átélte, annak nem kell leírnom, hogy mit éreztem/tünk. Sokként ért!! Ráadásul én mentem vissza azonnal a munkahelyemre, a párom haza, mert délutánra ment dolgozni. Napokig észhez sem tértem, fapofával végigdolgoztam a munkaidőm, de teljesen máshol jártak a gondolataim.Tele voltunk kérdésekkel, fájdalommal, bizonytalansággal, félelemmel...

Jó kérdés, hogy miért kezdtem el blogot vezetni? Nem sokan tudnak a problémánkról, konkrétan 4 emberrel osztottam meg legbensőségesebb dolgainkat (az anyukám, egy barátnőm, egy munkatársnőm és a férjem egy rokona). Iszonyatosan nehéz magamban tartanom (más sorstársakhoz hasonlóan) és viselni a terhet. A beavatottaknak sem mutatom, hogy mennyire fájó ez az érzés. Az anyukámat megakarom kímélni - amennyire lehet - az én fájdalmamtól. A barátnőmnek már van egy kislánya és  most várják a kis tesót és szívből örülök az ő boldogságának, megértő és biztató nem terhelhetem le az állandó nyavalygásommal. A munkatársnőm egy tiszta szívű és olyan lelki támaszt nyújtani tudó emberke, akinek a támogatására szükségem van, hívő emberként mindent megtesz és imával kéri a Jó Istent, hogy megtapasztalhassam az anyai örömöket! A férjem rokona is egy tündéri teremtés, de neki is ott a családja és nem lehet minden beszélgetésünk témája a mi problémánk. 

Ezért itt azt írok le, amit akarok; akkor, amikor jól esik és nem függök senkitől!

Registry

27 éves vagyok még... nemsokára 28. A férjem 1 évvel idősebb. Babát szeretnénk lassan már 1 éve, de ki gondolta azt még akkor, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű??!! 

PCOS kezelt vagyok 1,5 éve. Az erre utaló jelek megvoltak/megvannak több éve, de a problémámmal a felkeresett orvosok nem igazán törődtek és nem foglalkoztatta őket különösebben az én nyavalyám. Az internetet böngészve "diagnosztizáltam" magam és magán úton felkerestem egy erre szakosodott centrumot. Világéletemben súlytöbblettel rendelkeztem (ezt nagyon szépen fogalmaztam most meg, de értsd alatta azt, hogy kövér voltam, konkrétan majdnem 1 mázsa) és tudtam, hogy muszáj lesz leadni a kilókból. Rövid időn belül sikerült is a testtömegem több, mint 30%-ától megszabadulnom mozgással és életmódváltással. Igaz, hogy így már átlagos testalkattal rendelkeztem amikor megjelentem a rendelőintézetben, de az ott elvégzett vérvizsgálatok alátámasztották az igazamat és így a háttérben húzódó IR gyógyszeres kezelése is megkezdődött. Gondoltam, hogy így már semmi akadálya nincs a teherbeesésnek és ripsz-ropsz összejön nekünk is.